Keresés: %s
Keresés: %s
Látogatás Palmerston North-ban
A gazdasági lehetőségek felmérése mellett ráirányítottuk a figyelmet a Visegrádi Négyekre és Ukrajnára is!
Hetesy Zsolt nagykövet más EU-nagykövetekkel együtt november 11-én meglátogatta Palmerston North-ot, hogy megismerje az Új-Zéland-EU szabadkereskedelmi megállapodásból fakadó lehetőségeket. A Te Hotu Manawa O Rangitāne o Manawatu Marae-ban kapott maori köszöntő és megbeszélés után a csoport meglátogatta a Moana New Zealand céget, majd a Massey Egyetemet, annak farmját és Repülésoktató Karát, illetve nagyszerű beszélgetéseket folytatott az új lehetőségekről a Központi Gazdaságfejlesztési Ügynökségnél (CEDA).
Másnap Grant Smith, Palmerston North polgármestere, Hetesy Zsolt magyar és Grzegorz Kowal lengyel nagykövetek, valamint Peter Kiely szlovák tiszteletbeli konzul társaságában nyitotta meg a Visegrádi Négyek 60 természetfotóját tartalmazó egyhetes kiállítását a Caccia Birch House-ban. Az országok bemutatása mellett a kiállítás célja, hogy humanitárius célra adományokat gyűjtsön Ukrajna számára. Grant Smith polgármesternek és a többieknek köszönjük, visszatérünk a gyönyörű Palmy-ba. https://www.pncc.govt.nz/.../Ambassadors-give-Palmerston...
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Hetesy Zsolt nagykövet átadta megbízólevelét Nuku’alofán
Magyar zászló a tongai királyi palotán!
![]() |
![]() |
![]() |
Hetesy Zsolt nagykövet december 5. és 8. között Nuku'alofára látogatott, hogy átadja megbízólevelét VI. Topou királynak, Tonga uralkodójának.
A nagykövet találkozott Siaosi Sovaleni miniszterelnökkel, Fekitamoeloa Katoa ’Utoikamanu a külügy-, és turisztikai miniszterrel, valamint a tongai székhelyű nagykövettársakkal.
Nagyszerű volt ismét találkozni a korábbi New York-i állandó képviselő-helyettes kollégával, Viliami Maloloval, aki jelenleg a király tanácsadója.
James Cook brit felfedezőnek jó oka volt arra, hogy Tongát Barátságos Szigeteknek nevezze!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Beiktattuk új Tiszteletbeli Konzulunkat Aucklandben!
Jópár év szünet után az aucklandi magyar közösség ismét számíthat egy magyar tiszteletbeli konzul támogatására.
![]() |
![]() |
![]() |
Csodálatos este volt az aucklandi AUT Európa Házban, ahol december 13-án bemutatkozott Lipót Petra, Magyarország új tiszteletbeli konzulja az Auckland és Northland régióban. Köszönjük a családnak, a barátoknak, a kollégáknak és a tiszteletbeli konzuloknak, hogy eljöttek! Minden jót a munkádhoz Petra! Köszönjük Szabó Miklós volt TB konzulunk több évtizedes áldozatos munkáját!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Magyar karácsonyi piknik a rezidencián
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Új Évet kívánunk!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Látványosan zártuk a 2022-es programjainkat a magyar közösséggel.
A vasárnapi hagyományos Magyar Karácsonyi Piknik nagy sikert aratott, az azon megjelenő barátoknak, ismerősöknek és a nagykövetség csapatának köszönhetően.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Minden korosztályhoz tartozó gyerekek különleges élményt jelentettek, csakúgy valamint a piknikre hozott desszertek és egyéb finomságok.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Jövőre folytatjuk!
![]() |
![]() |
![]() |
Volt új-zélandi főkormányzó magyar állami kitüntetésének átadása
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy átadhattuk a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést Dame Patsy Reddy úrhölgynek.
Az állami kitüntetést a magyar-új-zélandi kapcsolatok fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységéért még Áder János Köztársasági Elnök úr adományozta a főkormányzónak. A főkormányzó hivatali ideje kétoldalú kapcsolataink legmeghatározóbb időszaka volt, amikor magyar köztársasági elnök először látogatott el Új-Zélandra, megnyitottuk a Wellingtoni Magyar Nagykövetséget, és fokozatosan elmélyültek kereskedelmi és gazdasági kapcsolataink.
Január 25-én egy csodálatos estét töltöttünk a Wellington Clubban a volt főkormányzóval, férjével, Sir David Gascoigne-nyal, valamint Dame Patsy barátaival és kollégáival. Az eseményen részt vett Chris Finlayson, volt igazságügyminiszter, a főkormányzó személyi titkára, Gregory Baughen, és felesége, Kerry Baughen.
Waitangi Napi megemlékezések
Gratulálunk és minden jót kívánunk Új-Zélandnak a Waitangi Napon!
Dr. Hetesy Zsolt nagykövet és felesége számára nagy megtiszteltetés volt részt venni – Cindy Kiro főkormányzóval és férjével, Dr Davis-szel, Chris Hipkins miniszterelnökkel és más vezetőkkel együtt – a Waitangi Napi Ünnepségeken. A nagykövet a diplomáciai közösség részeként első alkalommal látogatott a Waitangi Szerződés aláírásának helyszínére. Egy csodálatos helyszín, amely az ország történelmének egyedi, mélyebb megértését szolgálja. Gratulálunk!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Minden magyar számít!
Az államtitkári látogatás jól példázza a magyar kormány elkötelezettségét a hazánktól legmesszebb élő Magyar közösségek irányában.
Potápi Árpád János magyar diaszpóraügyekért felelős államtitkár február 20. és 15. között Új-Zélandra látogatott, hogy Christchurch-ben és Aucklandben találkozzon a magyar diaszpóra szervezeteivel. A Nagykövetség őszintén köszöni mindkét város magyar közösségei vezetőinek, hogy teljes programot állítottak össze Államtitkár úrnak, tagjaiknak pedig a delegáció iránti érdeklődést. A látogatás jól tükrözi a magyar kormány elkötelezettségét a magyar közösség támogatása iránt, bárhol is él. Legközelebb Wellington is bekerül a programba!
https://www.kulhonimagyarok.hu/bla/potapi-arpad-janos-minden-magyar-szamit/
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Tisztelet 1848-49 Magyar Hőseinek! – Megemlékezések Új-Zélandon
Tisztelet 1848-49 Magyar Hőseinek! – Megemlékezések Új-Zélandon
Dr. Hetesy Zsolt nagykövet, családja és a magyar nagykövetség munkatársai örömmel koszorúztak a Wellingtoni Magyar Millennium Kertben, hogy megemlékezzenek az 1848-49-es magyar forradalom hőseiről. Horváth Mónika, a wellingtoni magyar nagykövetség konzulja március 12-én az aucklandi magyar közösséghez csatlakozva emlékezett meg az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc évfordulójáról. A Christchurch-i magyar közösség március 19-én ünnepelte az 1848-as Forradalom és Szabadságharc emléknapját a Magyar Házban.
ÉRDEKEL MAGYARORSZÁG? PÁLYÁZZ NYÁRI EGYETEM ÖSZTÖNDÍJRA!!
Megjelent a 2023-as Balassi Nyári Egyetem ösztöndíjpályázata!
A pályázat célja, hogy az elnyerhető ösztöndíj segítségével a Balassi Nyári Egyetemen résztvevők fejleszthessék magyarnyelv-tudásukat és elmélyíthessék és megerősíthessék Magyarországgal kapcsolatos ismereteiket. A Balassi Nyári Egyetem a magyar nyelv intenzív tanulása mellett a magyar irodalmat, történelmet, földrajzot, néprajzot, színháztörténetet, művelődéstörténetet bemutató előadásokat kínál a résztvevők számára.
Pályázatot benyújthat be a 18. életévét betöltő, magyar származású, Új-Zélandon élő, külföldi állampolgárságú személy, valamint a nem magyar származású, külföldi állampolgárságú személy is.
A pályázati felhívások magyar és angol nyelven:
https://balassischolarship.kormany.hu/palyazat-balassi-nyari-egyetem
https://balassischolarship.kormany.hu/call-for-application-balassi-summer-university
Pályázat beadása a https://spjelentkezes.mdakft.hu oldalon keresztül történik.
A pályázat beküldési határideje: 2023 május 9., 24.00 (UTC+1)
További pályázatok találhatóak a KKM Balassi Ösztöndíjprogram honlapján: https://balassischolarship.kormany.hu
Magyar diplomata akarsz lenni?
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében megvalósított programba felvételt nyerő hallgatók az első félévben (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.
A Diplomataképző Program időtartama: 2023. szeptember 1. – 2024. augusztus 31.
A résztvevők havi nettó 275.000 forint ösztöndíjban részesülnek.
A felvételi eljárás többfordulós, amelynek része egy kétnyelvű (angol és magyar) írásbeli vizsga, kompetenciavizsgálat és egy szóbeli elbeszélgetés.
Pályázati feltételek:
- magyar állampolgárság;
- cselekvőképesség;
- büntetlen előélet;
- felsőfokú angolnyelv-tudás és további legalább egy idegen nyelv középfokú ismerete;
- felsőfokú végzettség (melyet legkésőbb a program kezdéséig kell megszerezni);
- hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához.
A pályázat benyújtásának módja: pályázni csak elektronikus formában, a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján ( www.magyardiplomaciaiakademia.hu ), az alábbi dokumentumok feltöltésével lehet:
- két oldalt nem meghaladó önéletrajz;
- 4000 karaktert nem meghaladó, angol nyelvű motivációs levél;
- nyelvtudást igazoló okiratok (amennyiben rendelkezésre áll).
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. május 14. (vasárnap)
Kapcsolat és további információ:
- info.mda@mfa.gov.hu
- magyardiplomaciaiakademia.hu
- facebook.com/DiplomaciaiAkademia
Diplomáciai kapcsolatok erősítése
Wellingtoni rendezvény az új-zélandi külpolitikai prioritások megismerésére és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére.
Nagyszerű esemény a Diplomáciai Testület számára a "Méhkasban" május 3-án, hogy meghallgathassa Nanaia Mahuta külgazdasági és külügyminisztert Új-Zéland külpolitikai prioritásairól. Az esemény ugyancsak alkalmat adott Hetesy Zsolt nagykövet számára, hogy elbeszélgessen külügyminiszter asszonnyal a kétoldalú diplomáciai kapcsolataink közelmúltbeli pozitív fejleményeiről.
Auckland – újabb látogatás
Újabb aucklandi látogatás, amely alkalmat adott a Magyar Közösséggel való találkozásra, az üzleti kapcsolatok elősegítésére és a kapcsolatfelvételre a World Affairs Forum lelkes, a magyar külpolitika iránt érdeklődő közönségével.
Hetesy Zsolt nagykövet a május 14 és 16 között Aucklandben járt, hogy az Aucklandi Magyar Klub tagjait tájékoztassa a kétoldalú fejleményekről, meghallgassa az idei és 2024-es évre vonatkozó programötleteket. Gratulálunk a Klub megválasztott vezetőségének! A nagykövet most először találkozott az újonnan érkezett KCSP ösztöndíjasokkal, Győri Ágotával és Póda Petrával. A fiatal hölgyek tevékenysége máris látszik az aucklandi közösségben, és később más közösségekhez is ellátogatnak, hogy egésze 2023 végéig segítsék programjaikat.
![]() |
![]() |
Hetesy Zsolt május 16-án a World Affairs Forum tagjai számára tartott előadást Magyarország külpolitikájáról és Európa jövőjét alakító eseményekről. Köszönjük a kiemelt részvételt és az érdeklődést az előadáson majd a Northern Clubban is!
A gazdasági együttműködés terén - jól sikerült találkozók alapján - további fejlemények várhatók. Mindent összevetve, egy újabb nagyszerű látogatás Aucklandben.
![]() |
![]() |
Nagy sikert aratott a V4 Diplomata Teniszkupa idén is!
Nagykövetek, diplomaták, MFAT kollégák, polgármesterek és más méltóságok kiemelt részvétele, amely lehetővé tette a barátságos meccseket, de egyben Ukrajna támogatását is!
Második alkalommal került megrendezésre Wellingtonban a V4 Diplomata Teniszkupa, most a szlovák elnökség alatt. A wellingtoni magyar és lengyel nagykövetség, valamint Szlovákia és Csehország aucklandi tiszteletbeli konzuljai közös szervezésében, a helyi Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a wellingtoni Renouf Sportközpontban megrendezett esemény keretében 30-nál is több játékos mérte össze tudását, köztük az amerikai és argentin nagykövet, valamint Irán, India, Spanyolország, Magyarország és Lengyelország sportszerető diplomatái és családtagjaik. A volt wellingtoni polgármester Andy Foster, és Grant Smith Palmerston North polgármestere ugyancsak részt vett az eseményen. Több nagykövet mellett barátok is kilátogatta az eseményre, hogy támogassák a sportolókat.
A tenisztorna mellett a vendégek megkóstolhatták a közép-európai ételeket és italokat, megtekinthették a Visegrád 4 természetfotó kiállítást és a lengyel nagykövetség által biztosított Polska kiállítást. A rendezvény a tavalyi évhez hasonlóan lehetőséget teremtett az Ukrajnának nyújtott humanitárius segítségnyújtás adományokkal való támogatására. Nagyszerű volt, hogy az Ukrán Közösség képviselői is részt vettek a rendezvényen.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Bartók Wellingtonban
2000 wellingtoni élvezte Bartók Csodálatos Mandarin című művét és a Bartók életéről és munkásságáról szóló Mikrokosmos kiállítást. Egy remek nap a magyar kultúra számára Új-Zélandon!
A Michael Fowler Center csaknem teltházas közönsége igazi csemegét kapott június 3-án Bartók Csodálatos Mandarin című művét hallgatva. Az Orchestra Wellington, a BalletCollective Aotearoa és az Orpheus Choir Wellington előadásában a mű, amely 100 éve íródott, még mindig időszerű és erőteljes üzenetet hordoz. A Magyar Nagykövetség örömmel mutatta be a Mikrokosmos című kiállítást Bartók Béla életéről és munkásságáról.
Köszönjük a részvételt a barátoknak, kollégáknak, a magyar közösség tagjainak és az Orchestra Wellington minden támogatójának!
Koszorúzás a Wellingtoni Magyar Millennium Parkban
A nagykövetség munkatársai augusztus 20-án örömmel csatlakoztak a magyar közösség Magyar Millennium Parkba szervezett Szent István napi megemlékezéséhez.
Az egybegyűlt magyar közösséget Szentirmay Klára, a parkot kezelő Magyar Millennium Park Trust vezetője köszöntötte. A rendezvényen a szervezők felkérésére Geiger Mihály ideiglenes ügyvivő is köszöntötte az egybegyűlteket és helyezett el koszorút a magyar nagykövetség nevében.
Magyarország minden év augusztus 20-án ünnepli a magyar állam megalakulását és az ország több mint 1000 éves történelmét.
Magyar Nobel-díjas!
Gratulálunk az újabb magyar Nobel-díjasnak Karikó Katalinnak!
Svéd Királyi Tudományos Akadémia fiziológiai és orvostudományi kategória idei Nobel-díját a magyar biokémikus Karikó Katalin és az amerikai immunológus Drew Weissman kapták felfedezéseikért, amelyek többek között lehetővé tették a COVID-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését. 13 milliárd COVID-vakcina beadása után nehéz az életünkre nagyobb befolyással lévő felfedezést találni. A Szegedi Tudományegyetem végzőse, Karikó Katalin a 14. magyar Nobel-díjas, és az első magyar női Nobel-díjas tudós.
Két nap, két magyar Nobel díjas!
Az orvosi után a fizikai Nobel díjat is magyar tudós, Krausz Ferenc nyeri! Gratulálunk!
Az idei év fizikai Nobel-díját a magyar Krausz Ferenc mellett Anne L’Huillier és Pierre Agostini fizikusok kapták. A kitüntettek az attoszekundumos fizika terén tett felfedezéseikért kapják az elismerést, amelyek új eszközöket adnak az atomokon és molekulákon belüli elektronok világának felderítéséhez. A Nobel díj történetében 1994 után ez a második alkalom, amikor két magyar tudós (Karikó Katalin és Krausz Ferenc) is Nobel díjat nyer ugyanabban az évben.
(Fotó: Max Planck Institute)
Kihelyezett konzuli fogadónap Christchurch-ben
A wellingtoni magyar nagykövetség kihelyezett konzuli fogadónapot tart Christchurch-ben 2024. november 19-én (kedd) és 20-án (szerda)
Ügyfélfogadás:
November 19., kedd: 09.00 – 17.00
November 20., szerda: 09.00 – 17.00
Helyszín:
11 Hardy Street, New Brighton, Christchurch (Hungarian Club)
Az ügyintézéshez időpontfoglalás szükséges, melyet KIZÁRÓLAG a consulate.wlg@mfa.gov.hu e-mail címen lehet megtenni, telefonon történő időpontfoglalásra nincs lehetőség.
Az időpont iránti kérelem benyújtásának határideje 2024. november 13 (szerda) délután 4 óra.
Kérjük, hogy az e-mailben a következő információkat tüntessék fel:
● Ügyfél neve;
● Születési hely, idő;
● Útlevél száma és lejárati ideje (amennyiben van érvényes magyar útlevél);
● Telefonos és e-mailes elérhetőségek;
● Intézendő ügy / ügyek rövid leírása;
● Az egyszerre megjelenő ügyfelek száma és NEVE (pl. egy család esetén);
Kérjük, hogy az ügyfélfogadásra csak azok jöjjenek el, akik a konzulátustól időpontot kaptak a kihelyezett konzuli fogadónapra. Az időpont nélkül érkező ügyfelek kérelmét nem áll módunkban átvenni!
A fogadónap során intézhető ügytípusok:
1. Útlevél igénylés;
2. Hazai anyakönyvezés (születés, házasság, válás);
3. Külföldi letelepedés bejelentése;
4. Hitelesítés;
5. Apai elismerő nyilatkozat tétele.
Kérjük, hogy minden esetben hozza magával a konzulátus által Önnek előzetesen emailen megküldött, kinyomtatott és teljesen kitöltött, DE ALÁ NEM ÍRT formanyomtatványokat, a kérelem kötelező mellékleteit, érvényes - fényképes személyazonosító okmányait! Konzuli díjak fizetése banki átutalással lehetséges. Csekket és készpénzt nem áll módunkban elfogadni. Amennyiben nem hozza el teljes körűen az ügytípushoz szükséges iratokat és a kitöltött nyomtatványokat, úgy ügyét a helyszínen nem áll módunkban átvenni.
’56-os megemlékezések és magyar közösségi rendezvények Wellingtonban
’56-os megemlékezések és magyar közösségi rendezvények Wellingtonban
Október 25-én a wellingtoni magyar nagykövetség 150 vendéget látott vendégül a Victoria Egyetemen, hogy együtt emlékeztünk meg az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 67. évfordulójáról. A rendezvényen Tory Whanau, Wellington főpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. A hivatalos megemlékezést követően Christopher Finlayson, volt főügyész és országgyűlési képviselő vehette át a magyar Köztársasági Elnök által adományozott Középkereszt kitüntetést. Ezután Liszt Ferenc és Bartók Béla művek következtek Otis Prescott-Mason és az Új-zélandi Vonósnégyes briliáns előadásában. A fogadásra a magyar ételeket és italokat a PartyPerfect és az Ol’Castle Distillery biztosította.
Október 29-én Dr. Hetesy Zsolt misszióvezető, a követség munkatársai és családtagjaik örömmel csatlakoztak a wellingtoni magyar közösség által szervezett koszorúzáshoz a Magyar Millennium Parkban, hogy megemlékezzünk az 1956-os Forradalom és Szabadságharc eseményeiről. Az megemlékezés keretében új emléktéglák is felavatásra kerültek, egyben a Magyar Millennium Park, az új-zélandi magyar közösség egy emlékhelye, fennállásának 20. évfordulóját is ünnepeltük. Gratulálunk! Még ugyanaznap, rendkívül népszerű volt a wellingtoni magyar közösség által az Avalon Parkban szervezett piknik. Nagykövetségünk standján a turisztikai és oktatási lehetőségek ismertetésén túl konzuli kérdésekben is tájékoztatást adtunk az érdeklődőknek. A magyar ételek és italok mellett egy Teqball asztalt is kipróbálhattak a résztvevők.
MEGNYÍLT A DIASZPÓRA FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ONLINE PÁLYÁZATI RENDSZERE
Megnyílt a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram online pályázati rendszere a 2024/2025-ös tanévre.
A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram várja a diaszpórában élő, magyar gyökerekkel rendelkező fiatalok jelentkezését.
A pályázatok benyújtásának végső határideje 2024. január 31.
Online pályázati lehetőség a 2024/2025-es tanévre: https://diasporascholarship.hu/hu/,
valamint diasporascholarship facebook