Magyar állampolgárság igazolása és állampolgársági bizonyítvány kiállítása iránti kérelem

 

Magyar állampolgárság fennállásának megállapítása ügyében a Budapest Főfávor Kormányhivatala  (BFKH) illetékes.

Az állampolgársági vizsgálat célja a magyar állampolgárság fennállásának megállapítása, a honosítási eljárás pedig az állampolgárság megszerzésére irányul.

Az állampolgárság igazolására irányuló eljárás feltétele, hogy az ügyfél nem rendelkezik a magyar állampolgárságot igazoló egyetlen okirattal sem. A hatályos jogszabályok alapján a magyar állampolgárság érvényes személyi igazolvánnyal, érvényes vagy egy évnél nem régebben lejárt magyar útlevéllel, 3 évnél nem régebben kiállított állampolgársági bizonyítvánnyal, illetve honosítási okirattal igazolható.

Az eljárás és az állampolgársági bizonyítvány kiállítása illetékköteles.

Az állampolgársági vizsgálat átlagosan 6-12 hónapot vesz igénybe, amelyet a nagykövetségnek nem áll módjában meggyorsítani. 

A magyar állampolgárság megállapítására vonatkozó kérelem benyújtására előzetes időpontegyeztetés alapján, kizárólag személyesen kerülhet sor.

Az állampolgárság igazolására irányuló eljáráshoz szükséges dokumentumok:

  •  Állampolgárság igazolása iránti kérőlap (az aláírásra a konzul előtt kell sor kerüljön)
  •  konzuli adatlap
  • érvényes útlevél bemutatása és másolatának csatolása
  • mindazon dokumentumok, amelyek igazolják a családi kapcsolat fennállását a magyar állampolgárságú felmenő és a kérelmező között (szülők vagy nagyszülők születési és házassági anyakönyvi kivonata)
  • a kérelmező születési és házassági anyakönyvi kivonata, valamint a külföldi anyakönyvi események hazai anyakönyvezéséhez szükséges adatlapok (az Új-Zéland által kibocsátott angol nyelvű születési és házassági anyakönyvi kivonatokról nem szükséges fordítás és felülhitelesítés)
  • családi állapotot igazoló okirat (pl. házassági anyakönyvi kivonat, jogerős bontóítélet

A díjszabásról díjtáblázatunkban találnak információt.